Az asztrológia szinte egyidős az emberiséggel. Az emberek évezredek óta figyelik az eget, próbálják szóra bírni a csillagokat, keresik az égi és földi események közötti kapcsolatot. Már az őskorban is tanulmányozták az égboltot.
Az asztrológia adhatja a legnagyobb segítséget önmagunk megismerésére. C.G.Jung szerint az asztrológia valójában az önmegismerés és az önkibontakoztatás egyik technikája.
A horoszkóp nem más, mint egy tükör, amelyben megláthatjuk erényeinket, hibáinkat.
Nem reményeinket és vágyainkat mutatja, hanem lehetőségeinket és képességeinket.
Egyéniségünk kialakításában felhasználhatjuk, alkalmazhatjuk a horoszkópunkból megismert pozitív és negatív energiáinkat.
Például a pályaválasztásnál megkönnyíti a döntést, hiszen ebben a korban a fiatalok nincsenek tisztában azzal, hogy valójában mi is érdekli őket és nem tudják mihez van tehetségük. A szülők és a pedagógusok nagyon sok kudarctól és csalódástól óvhatnák meg a fiatalokat, ha figyelembe vennék az asztrológia adta lehetőségeket, hiszen többnyire nem a gyermekek döntenek.
Gyakran előfordul, hogy a szülők tehetetlenül nézik gyermekük viselkedését, és fölteszik a kérdést: hol rontottuk el? Holott egyszerűen nem ismerik a gyermeküket, nem a megfelelő módszert alkalmazzák a nevelésében. Az asztrológia itt is segít a szülői feladatot is meg kellene tanulni mindenkinek. Másként kell nevelni egy "Kos" napjegyű és másként kell nevelni egy "Hal" napjegyű gyermeket.
Minden gyermek egy kis egyéniség, más-más tulajdonságokkal. Nem a szülők vágyait, hanem a saját "Életfeladatát" kell megvalósítania és ebben kell a szülőknek őt segíteni.
A párkapcsolatokban is csökkenne a konfliktusok száma, ha a partnerek ismernék egymás hibáit. Gyakori eset, hogy az egyik fél meg van győződve róla, hogy a kapcsolat harmonikus, holott csak unalmasan sodródnak a szakítás és a magány felé. Érdekes lehetőségeket rejt magában egy házaspár horoszkópjának elemzése, összevetése, amiből kitűnhet kapcsolatuk mélysége és tartalma.
Semmi sem véletlen. A külvilág csak lelkünk tükörképe. Az életed a tiéd, csak azt kapod, amit megérdemelsz. Minden lehetőség a rendelkezésedre áll, hogy a sorsodat a kezedbe vidd.
Meggyőződésem, hogy minden ember tehetséges valamiben, csak azt kell megtalálnia, hogy miben. Ebben szeretnék a segítségére lenni. Változtatni sohasem késő, lehet hogy egy "hobby" is segíthet a boldogság megtalálásában.
Szeretném, ha mindenki sikeres és boldog lenne, ehhez nem pénz kell, hanem önismeret, ami sok segítséget nyújt az odavezető úton.
T. Judit L.
okleveles asztrológus
( Bővebb ismertetőért látogasson el kávézónkba. )